2010. november 28., vasárnap

Onkalo és a csillagok

A finnországi Onkalóban olyan atomhulladék-tároló épül, amely tízszer hosszabb ideig fog fennmaradni, mint a jelenlegi rekorder: az USA-ban található és nem ezer évszázadra, hanem „csupán” tíz ezer évre tervezett WIPP (vagyis Waste Isolation Pilot Plant). Számomra most nem is annyira a technikai részletek érdekesek, hanem inkább az, hogy  a ma megszokottal ellentétben, amikor is rendszerint rövid távra tervezünk, ennek az objektumnak már csak a megépítése is az emberéletnél hosszabb időszakot fog át, ugyanis 2100 előtt egészen biztosan nem lesz kész. Az pedig még érdekesebb számomra, hogy amennyiben a tároló valóban fennmarad a tervezett ideig, úgy hozzávetőleg egy nagyságrenddel tovább lesz „működőképes”, mint a ma leghosszabb ideje létező és nem csupán romjaiban fennmaradt emberi építmény (mondjuk a Stonehenge), és innentől kezdve több dolgon is érdemes elgondolkoznunk.
Egyfelől azon, hogy száz ezer évvel ezelőtt még nyoma sem volt a mai emberi kultúrának, vagyis: ilyen időbeli távolságból nem csupán a nyelvek vagy a vallások (hogy az olyan társadalmi formákról, mint amilyen az „állam” meg a hasonlók, már ne is beszéljünk) nem maradtak fenn, hanem általában véve semmi más sem. Sőt, maga a homo sapiens mint biológiai entitás is nagyságrendileg mindössze ennyi ideje létezik. Joggal számíthatunk tehát arra, hogy még ha nem avatkozunk is be genetikailag, mire az onkalói atomhulladék-lerakóhely „bezár”, addigra egy biológiai értelemben véve másmilyen ember fog a Földön élni (mármint ha fog egyáltalán).
Másfelől azt is érdekes lenne tudni, hogy ha képesek vagyunk száz ezer évig  fennmaradó építészeti alkotást létrehozni, úgy képesek vagyunk egy vagy tíz millió évig (vagy még sokkal tovább) fennmaradót is.
Amennyiben ez lenne a célunk, akkor megpróbálkozhatunk egy, a világűrben lebegő mesterséges konstrukcióval – nem ismerek ugyan ilyen számításokat, de biztos vannak (vagy legalábbis elvégezhetőek) azzal kapcsolatban, hogy milyen vastag falak, milyen pálya stb. kellene ahhoz, hogy az mondjuk 10 vagy százmillió év múlva is használható legyen.
De maradhatunk a Földön is. Arthur C. Clarke A város és a csillagok című tudományos-fantasztikus regényében már 1956-ban leírta azt a Diaspart, amely több mint ezer millió éven át létezett, miközben „a Föld óceánjai kiszáradtak és az egész földgolyót immár sivatag borította. A szél és eső az utolsó hegyeket is porrá őrölte, és s a világ túlságosan fáradt volt, hogy újakat alkosson”. Egy ilyen város persze nagyon is más, mint Onkalo, ez utóbbinak ugyanis éppen az lenne a célja, hogy emberi beavatkozás nélkül, „önjáró módon” létezzen (és senkinek se kelljen a radioaktív hulladék közelében tevékenykednie). Egy millió évekig fennmaradó „Megaonkalót” a már jelenleg is rendelkezésünkre álló technológiákkal több, mint valószínű, hogy nem tudnánk megvalósítani. Ehelyett valamiféle folyamatos hibajavításra képes rendszerre lenne szükség.
Egy Diaspar esetében azonban valójában az is elég, ha folyamatosan lakott: százmillió évek alatt ugyan a lemeztektonikától kezdve számos más olyan tényezővel is számolnunk kellene, amellyel a számos nagyságrenddel kisebb időskálákon nem, de a lakosság képes lehetne az adott pillanatban megfelelően reagálni. Vagyis valójában nem is lenne más dolgunk, mint „csupán” arról gondoskodni, hogy egy civilizáció nagyon-nagyon sokáig ne szűnjön meg, és akkor ez a civilizáció majd minden bizonnyal majd működésben tartja a várost. Akár földtörténeti korokon át is, és csak akkor lesz majd minőségileg más a helyzet, amikor a Nap elviselhetetlenül fényessé és forróvá válik, és nem maradhatunk tovább a Földön. Addig azonban év százmilliók vannak hátra. Akár mondjuk Budapest számára is, tehát miért is ne kezdenénk úgy gondolni kedvenc városunkra, mint ami akár még ennyi idő múlva is létezhetne majd.

Az Into Eternity c. film trailere

2010. november 24., szerda

A jövő házassági partnere

A házasság jelenleg átalakulóban van, és a jövőben még nagyobb változások várhatóak – vagy legalábbis képzelhetőek el.
Ma ugyan a „biológiailag adottból”, vagyis az emberi testből és lehetőségeiből indulunk ki, de eközben a szaporodás egyáltalán nem feltétlenül elsődleges (ellentétben az emberiség korábbi történelmével). Az azonos neműek közötti házasság például nyilvánvalóan nem reprodukciós célokat szolgál, és ebbe a tendenciába illenek bele az a „puma nők” is, akik (évekkel, sőt akár egy évtizeddel) idősebbek a férjüknél: az USA-ban mintegy 3 millió ember él ilyen házasságban. Ezt egyfelől a nők minden korábbinál nagyobb anyagi és szexuális függetlensége teszi lehetővé, másfelől pedig – és itt már belép a képbe a biológia – a heti hét napon át folytatott fitnesz gyakorlatok, melynek köszönhetően sokkal tovább maradnak fiatalosak és a férfiak számára vonzóak, mint korábban bármikor, írja Mark J. Penn a Mikcrotrends-ben. Illetve ide illene az is, amit egy Norman Haire nevű szerző azon, 1927-es felvetése, mely szerint megengedetté válhatnának a vérfertőző kapcsolatok abban az esetben, ha felnőttek között és a gyermeknemzés elkerülésével történnek. Ez bennem is erős ellenérzéseket (sőt, viszolygás és undort) szül, de legalább elvileg elképzelhető, hogy valamikor a jövőben ezt a kérdést is ugyanúgy fogják kezelni, mint ma az azonos neműek szexuális kapcsolatát.
És – ismét csak elvileg – elképzelhető az is, hogy nem emberekkel, hanem robotokkal kötünk majd házasságot, miként ezt egy David Levy nevű kutató is feltételezi. Amihez persze arra is szükség lesz (vagy lenne), hogy a vonzódáson túl a robotokat (mesterséges intelligenciákat, virtuális teremtményeket, bármiket) jogi személyiségnek is tekintsük – elvégre jelenleg egy pornó magazinnal vagy vibrátorral sem lehetséges egybekelni.
Adott esetben persze több mint sajátos helyzethez vezethetne, ha mondjuk egy szuperszámítógép egyszerre számos, az ember számára házassági partnerként is vonzó avatárt/partnert/bármit lenne képes megteremteni/megjeleníteni, mivel innentől kezdve megint csak kérdésessé válik annak a „személyiségnek” az értelmezése, amellyel legalább egy időre „összekötnénk az életünket”, és egyáltalán nem biztos, hogy a hagyományos jogi kategóriák értelmezhetőek lesznek rá.
Mint ahogy hasonlóképpen megbonyolítaná a dolgot az a Freeman Dyson által felvetett forgatókönyv is, ahol az egymással összekapcsolódni képes „Nagy Agyak” kollektív társadalma jönne létre, amely esetében aztán hasonlóképpen nem tudnánk mit kezdeni a ma még meghatározónak számító kategóriákat (mint amilyen mondjuk a személyiség is).
Ehhez képest viszonylag egyszerű lenne, ha azzal a gondolattal játszanánk el, hogy mi lenne, ha megjelennének majd egyszer valamikor a jövőben olyan, augmentált (képességjavított) állatok, melyek intelligenciája az emberéhez mérhető, és melyekkel akár szexuális kapcsolatra, akár pedig házasságra is léphetünk majd.

http://www.scientificamerican.com/article.cfm?id=humans-marrying-robots

2010. november 23., kedd

Második Magyar Jövőkutatás Meetup: november 29.

Szeretettel meghívunk mindenkit a Második Magyar jövőkutatás Meetup-ra.
Időpont: 2010. november 29., hétfő, 19:00
Helyszín: 1117 Bp. Magyar Tudósok Körútja 2, BME Q épület, A szárny 3. Emelet 323.

Részletes program:

Csiszér Béla: A vírusírás jövője
Jelenleg még hajlamosak vagyunk a vírusokkal kacsolatban (első sorban) a pc-kre gondolni. Kérdés azonban, hogy ha a hangsúly majd áthelyeződik máshová és más eszközökre, akkor miként lesz. A váltás ugyanis többek között az operációs rendszerek eddiginél jóval nagyobb változatosságát is eredményezheti.
Az előadóról:
Csiszér Béla közel tíz éve foglalkozik vírusirtással. A Sicontact ügyvezető igazgatója és az év ifjú informatikai vállakozója (2007). A BME-n szerzett villamosmérnöki diplomát, és elvégezte az MBA-t is. A Jövőobszervatórium Kutatócsoport (BME) alapító tagja.

Szedlák Ádám: Adatrohadás
A jövő egyik fontos szempontja, hogy mennyire tudjuk megőrizni a jelenlegi információkat. Az ilyesmiről általában csak akkor szoktunk hallani, ha valamit végleg elvesztettünk, vagy ha valamit sikerült bravúrosan megmenteni (esetleg akkor, ha egy cég elhagyta a bankkártyaszámunkat, de ez most mellékszál.) Pedig amellett, hogy valóban elvesztek-e a holdraszállás adatai, vagy hogy ördögi ügyesség kellett-e a III/III-as szalagok elolvasásához, érdekes kérdés az is, hogy a regényem.doc vagy a Családi fotók mappa mennyire van biztonságban.
Az előadóról:
Szedlák Ádám az [origo] Techbázisának újságírója, civilben az SF Portal Meetup szervezője és a jelenleg tetszhalott állapotban létező cyberculture.hu technikatörténeti blog szerzője.

Bán László: Száz év múlva - a Titanic állandó
A szerző legújabb interjúkötetét mutatja be, amelyben 21 "magyar Nostradamus" - ismert tudósok, művészek, közszereplők - próbálják meg elképzelni, mi lesz velünk, a világgal, Magyarországgal 100 év múlva. link
Az előadóról:
Bán László tudományos újságíró; a Magyar Rádió Tudományos Szerkesztőségének vezetője 1989 és 2008 között; jelenleg az ELTE tudományos munkatársa, oktatója. Előző kötete: Óriások vállán. Tudósportrék.

Dr. Bodrogi Bence: A budapesti tömegközlekedés jövője
Ezzel a témával kapcsolatban legalább két forgatókönyvet érdemes felvázolni: egy olyan valószínűt, ahol figyelembe vesszük - politikia prefrenciáktól függetlenül - a rövid távű politikai gondolkodásból fakadó következményeket is. De persze másfelől legalább ugyanilyen izgalmas az is, hogy milyen lenne egy, a budapesti tömegközlekedés sztempontjából ideális modell.
Az előadóról:
Dr. Bodrogi Bence (BME) 15 éve foglalkozik foglalkozik - speciálisan a járműtörténetre fokuszálva - a fővárosi tömegközelekedés egyes aspektusaival, és jelenleg is a közlekedési alágazatok (mint amilyen pl. a troliközlekedés) történetét tanulmányozza. A témában több szakcikke jelent meg, illetve könyvet adott ki a magyarországi trolibusz történetéről. link

Dr. Hargitai Henrik: Természetföldrajzi jövőkutatás
Jelenlegi tudásunkkal a múltbeli, hosszú időskálán keresztül megbízhatóan zajló, lassan változó geológiai és csillagászati folyamatok extrapolálhatók a hosszú távú jövőre is. Így előrejelzéseket tehetünk azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz a Föld vagy éppen más bolygók állapota milliárd éves időskálán. A Naprendszerben zajló lassan változó folyamatok irreverzibilisek, azaz a változások egyirányúak lesznek. A modellek a váratlan katasztrófákat természetesen nem tudják figyelembe venni, és bár statisztikai valószínűség ezekre is megadható, a statisztikailag véletlen kataklizmákkal alapvetően nem foglalkozunk.
Az előadóról:
Dr. Hargitai Henrik bolygókutató, bolygótérképezéssel foglalkozik, az ELTE adjunktusa és jelenleg a devecseri Közös Hullámhossz Rádió koordinátora. Publikációi a Cartographica, Természet Világa, Médiakutató, Magyar Média folyóiratokban jelentek meg. Részt vett a Mars Society marsbázis-szimulációs kísérletében. link

Orgel Csilla: Pulispace
"2014-ben saját készítésű egységet küldünk a Holdra, ezzel teljesítve a Google Lunar X PRIZE kihívását. A Google Lunar X PRIZE célja, hogy elősegítse a következő a Holdralépést (amit Moon 2.0-nak is neveznek) azáltal, hogy 30 millió dolláros keretéből megjutalmazza az első magáncégeket, melyek sikeresen elérik a Hold felszínét." link
Az előadóról:
Orgel Csilla geológus-hallgató, a MANT, az MCSE és a SETI-Műhely tagja. A Pulispace Mission Planning-jén belül az ő feladata a leszállási hely kijelölése. link

Az előadások 10 percesek, és vita követi őket.
Az est koordinátora: György László (BME), a Jövőobszervatórium Kutatócsoport tagja. link

2010. november 17., szerda

A negyedik hullám

Nagyon is védhető az az álláspont, írja Alvin Toffler A harmadik hullám című könyve bevezetésében, amely „a civilizáció történetét csak három részre osztja fel – az első hullám mezőgazdasági szakaszára, a második hullám ipari fázisára, és a harmadik hullám időszakára, ami most kezdődik”, és amely utóbbi nem lenne más, mint az információs forradalom. Ez kétségkívül meggyőzően hangzik, de eközben azért kérdéseket is felvet.
Egyfelől: az ipari forradalom a gőzgéppel kezdődött – de nem azzal ért véget. Hanem a gőzalapú közlekedést követően megjelent például a belsőégésű motor, a Krupp-művek meg a műtrágyagyártás (és így tovább), és nekem erősen az a gyanúm, hogy a számítástechnika jelenlegi helyzete nagyjából a vasút elterjedésének idejére hasonlít. Tehát ennek megfelelően érdekes lenne tudni, hogy milyen területekre fog ugyanúgy átcsapni, mint ahogyan annak idején az ipari forradalom is teljesen új területeken is végigsöpört – sőt, nem csak végigsöpört, de sokszor létre is hozta őket.
A másik kérdés az, hogy bár első és második hullám kétségkívül létezett, vajon tényleg lesz-e harmadik is. Én ugyan arra fogadnék, hogy igen, de amíg nem teljesedett ki, és - képletesen szólva – nem csapott át tényleg a fejünk felett, addig azért nem lehetünk benne teljesen biztosak. És végül ott van az is, hogy vajon – mármint ha lesz ilyen, akkor – mi lesz a negyedik hullám.

2010. november 10., szerda

Ugyan kinek kell a matematika?

G.V. Ramanathan amerikai matematikus azt kérdezi, hogy valójában mi szükség van az általános iskolait meghaladó matematikára, ha egyszer az emberek túlnyomó része úgysem használ soha az alapműveleteken kívül semmit.
Majd pedig valami olyasmit válaszol, hogy a matematika oktatásban játszott központi szerepe annak köszönhető, hogy ugyanolyan jól reklámozzák, mint a fogfehérítőt meg a hajnövesztő szereket. Vagyis első lépésben meggyőznek minket, hogy a dús haj, a fehér fog vagy éppen a két ismeretlenes egyenlet elengedhetetlen ahhoz, hogy boldog és teljes életet éljünk; aztán stigmatizálják azokat, akik nem ilyenek – mi pedig inkább megyünk, és megvesszük az adott terméket.
Ennek megfelelően meg kell tanulnunk, noha – mondja Ramanathan – „az irodalommal, történelemmel, politikával és zenével ellentétben a matematikának vajmi kevés köze van a mindennapi élethez”, és bár az alapfokú oktatásban ott a helye, a középfokúban már semmi szükség sincs rá. Az pedig, hogy jelenleg ilyen fontosnak tartjuk, valószínűleg arra vezethető vissza, hogy aki nem ismeri, az nem képes hozzáférni az utóbbi évszázadok „sikertörténetéhez”, a természettudományokhoz sem.
A fentebbiek alapján viszont az is kérdéses lehet, hogy akarjuk-e a továbbiakban a természettudományokat is oktatni az általános iskola után mindenkinek – vagy pedig meghagyjuk szakiskoláknak. Ugyanis mint ahogy nem kell képzett autószerelőnek lennünk ahhoz, hogy vezetni tudjuk az autót, nem kell a termodinamikát sem ismernünk hozzá. És hasonlóképpen: a legtöbben nem azért kezdenek környezettudatosan viselkedni (ha ugyan kezednek), mert megértették a felmelegedés mögött meghúzódó természeti folyamatok működését, hanem azért, mert elfogadták a témával foglalkozó szakértők állításait anélkül, hogy azokat ellenőrizni akarnák. Ad absurdum: még az a kérdés is felvethető, hogy nem idő- és energiapazarlás-e a diákok azon részének a középfokú matematika, fizika, kémia stb. oktatás, akiket hidegen hagyja az ilyesmi (kérdem én ezt annak ellenére, hogy nekem mind a matematika különböző ágai, mind pedig általában véve a természettudományok mindig is nagy – bár olykor viszonzatlan – szerelmeim voltak).
Illetve azon is érdemes elgondolkodni, hogy a jelenlegi oktatási rendszer leginkább olyan kategóriákból építkezik („matematika”, „fizika”, „irodalom”, és így tovább), melyek a 20. században, teljesen más körülmények között még minden bizonnyal jól beváltak, de könnyen elképzelhető, hogy ma már nem rájuk lenne szükségünk. Nem öröktől fogva léteznek, hanem egy adott korszak felfogását tükrözik arról, hogy az egyes területek között hol kell meghúzni a határokat, és leginkább az újkorban jelent meg a modern értelemben vett irodalomtól a modern értelemben vett történelmen keresztül az ismét csak modern értelemben vett fizikáig bezárólag mindegyikük. Tehát miért is hinnénk, hogy mostantól fogva az örökkévalóságig ezek fognak a leginkább megfelelni a céljainknak.

http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2010/10/22/AR2010102205451.html